Családállítás & Személyiségintegráció

A családfelállítás, azaz, Hellinger-terápia

Napjainkban, amikor a család szétesése mindennapi eset, és ugyanilyen megszokott dolog az alapvető lét bizonytalansága, talán sokakat érdekel egy Magyarországon viszonylag újnak számító, de máris meggyőző eredményeket felmutató életrendező módszer, a családfelállítás, ami Bert Hellinger német misszionárius és pszichoterapeuta nevéhez fűződik.

A családfelállítás azon a felismerésen alapszik, hogy egy adott család minden tagját (beleértve a „kitagadott”, elfelejtett rokonokat is) mélyen összeköti egy úgynevezett szellemi (morfogenetikus) mező. A mező egy, az egyén szemszögéből tudattalanul ható struktúra, a családi múlt, azaz a vér szava. Ennek hatása alatt van és ehhez tartozik a segítséget kérő személy, az ősei, a leszármazottai, a korábbi és a jelenlegi párkapcsolatai. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, ez a mező emlékezik és megpróbálhat megismételtetni egy, korábban a családtagok között lejátszódott eseményt, illetve sugallhat egy már máskor is alkalmazott stratégiát. Ezért fordul olyan gyakran elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek.

Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy gyógyító inspiráció éri, akkor az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat tisztelettel és szeretettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát.

Konkrétan mi is történik, amikor a páciens felállítja a családját?

A családfelállítás általában csoportban történik. Jelen van egy véletlenszerűen összeállt társaság, a pszichoterapeuta, és természetesen a páciens. Csak néhány elemi információt kell megadnia, kifejezetten kerülni kell minden fajta terjengős magyarázkodást, részleteket, a történtekről szóló saját gyártású elbeszéléseket.

Az alapvető kérdések ezek: Ki tartozik a családhoz? Vannak-e halva született, elvetélt (az abortusz is ide számít) családtagok, vagy kik azok, akik korán elhunytak? Volt-e/van-e különleges sors a családban? Volt-e a szülők, nagyszülők valamelyike jegyes vagy házas korábban, vagy volt-e fontosabb partnerkapcsolatuk? Volt-e súlyosabb baleset, halálokozás. Volt-e rendkívüli esemény a születése körül. Ezeken az információkon kívül semmi másra nincsen szükség.

Ezért hárít el a terapeuta bármi előzetes beszélgetést a pácienssel, vagy ezért nincsenek terjedelmesebb kérdőívek.

A páciens a terapeuta felszólítására kiválasztja minden családtag képviselőjét a csoport résztvevői közül. Más szóval, anyja, apja, testvérei, párkapcsolatai, gyermekei és saját maga képviselőit. Nem számít, hogy kit választ, ha lehet azonos neműt, de másik neművel is ugyanúgy működik a mező. Ez jelenti az első lépést. Amikor a képviselőket kiválasztotta, a páciens felállítja őket a térben úgy, ahogy azt a legmegfelelőbbnek érzi.

Ezzel egyelőre be is fejezte a feladatát, most a képviselőkön van a sor, akik önkéntelenül sokat megéreznek az általuk képviselt személy helyzetéből, mutatják érzelmeit, szándékait. Gyakran a felállításhoz képest elmozdulnak, egy bizonyos irányba fordulnak, vagy a tekintetük iránya változik meg. Ekkor a terapeuta, aki ezekből a jelekből már tud olvasni, néhány kérdést tesz fel. Például: hogy érzi magát az anya? Aztán mozgásokat, mondatokat javasol, mindaddig, míg egy megnyugtató rendet nem talál. Ekkor állítja be a pácienst a képviselője helyére, és a legtöbb esetben vele is kimondat néhány egyszerű, de annál nagyobb hatású mondatot. Például ilyet: Köszönöm. Hagynak néhány percet még, hogy az új rend hasson, és ezzel a felállítás befejeződik.

Mire jó mindez? Akármi is a helyzet jelenlegi életünkben, közösségi lények vagyunk a jelenben, az idő összességében pedig őseink életének folytatói, leszármazottaink ősei. Nincsenek szobrok a családi tűzhelyünk mellett, de nem is élünk az ókorban, hogy ez így legyen. A családfelállítás segít, hogy kibéküljünk a kisebb-nagyobb családi titkokkal, traumákkal, ismétlődő problémákkal, és ne adjuk ezeket tovább, hanem egy erős családi múltat tudva a hátunk mögött helyt tudjunk állni a jelenben.

 

Szeretettel várlak családállításra! 

Bottyán Katalin

személyiségintegrációs állításvezető

Regisztráció: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com

Csatlakozhatsz hozzám a Facebookon: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio

Olvashatsz más témájú cikkeket, nézegetheted a képeimet a másik blogomon: http://bottyankatalina.blogspot.hu/

Vagy követhetsz az Instagramon: https://www.instagram.com/csaladallitas/

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!