1. állítás
Az első állításban egy aranykori mintát kértünk, amiben a női közösség tagjai tökéletes harmóniában működnek együtt egymással, a természettel, a misztériumokkal stb. Azért kértük ezt a mintát, hogy felvértezzen bennünket a későbbiekben várhatóan tapasztalható fájdalmak ellen.
Izomteszt alapján a tér és idő, ahova mennünk kellett:
Idő: i. e. 194.000.
Hely: Lemuria, központi sziget
Személyek: a központi sziget papnői közössége.
Helyzet: A négy jelenlévő egy papnői közösség tagja, azonban mind a négyen más misztériumokba vannak beavatva. Ezek a következők:
1. Csillagok, kozmosz
2. Szerelem
3. Emberek közötti közösség megszövése
4. Természettel való kapcsolat megszövése
Az állítás elején csak a Csillagok, kozmosz papnője állt. A többiek egymás mellett ültek-hevertek a szőnyegen. Ő a középre helyezett szőnyegen kívül, tőlük átellenben, nekik oldalt-háttal helyezkedett el. Nézett ki az ablakon, várta felfelé tárt karokkal a csillagkódok megérkezését. S azok érkeztek is.
Mozdulatok érkeztek meg a testembe: A karjaimat rombusz alakban a fejem elé helyeztem. A két kezem ujjai egymáson, kifelé tekintettek, a kezeim hátoldala a harmadik szememre illeszkedett. Ez egy nagyon erős testtartás volt, ami behívta a csillagkódokat, és a csillagokkal, kozmosszal kapcsolatos információkat. Behívta annak kozmikus képét, hogy hogyan lehet egy aranykori életformát létrehozni a Földön. Teljesen befogadó voltam erre az isteni/istennői vízióra. Amikor teljesen megérkezett ez a kép, még mindig ugyanazzal a kéztartással, ugyanúgy kifelé tekintve az égre elkezdtem hátrálni. Végig a szőnyeg szélén , majd oldalra fordulva a Szerelem papnőjével szemben álltam, még mindig a harmadik szemet megnyitó kéztartásban. A szerelem papnő reagált először a kódokra és a kozmikus energiára, méghozzá tánccal. Lényegében a NEF alapgyakorlat elejét táncolta el, majd odafordult a mellette ülő papnőhöz, aki az emberek közötti kapcsolatok megszövésének misztériumait képviselte. Ő szintén reagálni kezdett a rajta keresztül érkező ősképekre. A közösségszövőben az erő képeket keltett: sok-sok felnőtt de még inkább gyerek képét, akik együtt boldogok voltak, játszottak, fonták a kislányok haját. Majd a természettel való kapcsolatot megszövő papnő felé fordult, akit kézen fogva hozott be közénk. Benne kis bizonytalanság volt: hová visznek vajon? Ugyanakkor bizalom is: szelíden jött velük.
A négy papnőhöz így érkeztek meg az aranykor ősképei, s az aranykor megteremtésére képessé tevő energiák.
A négy papnő teljes harmóniában volt egymás felé. Kézen fogva körbe álltak.
Ha érdekesnek találtad, olvass tovább: https://csaladallitasesszemelyisegintegracio.cafeblog.hu/2017/07/12/negy-utazas-lemuriaba-2-allitas/
Szeretettel várlak családállításra!
Bottyán Katalin
személyiségintegrációs állításvezető
Regisztráció: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com
Csatlakozhatsz hozzám a Facebookon: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio
Olvashatsz más témájú cikkeket, nézegetheted a képeimet a másik blogomon: http://bottyankatalina.blogspot.hu/
Vagy követhetsz az Instagramon: https://www.instagram.com/csaladallitas/