Családállítás & Személyiségintegráció

Személyiségintegrációs családállítás augusztus 12-én a Grál Házban

Szeretettel várlak 2017. augusztus 12-én 9.30-kor a Grál Házba személyiségintegrációs állítói napomra. 

Amiben segíthet: 

Önismeret, önfelvállalás, életcél megtalálása, hivatásba való állás, párkapcsolat gyógyítása, harmónia elérése. Mint a legtöbb módszer, ez is annyit eredményez számodra, amennyit belefektetsz, tehát készülj fel, de mégis, kicsit más. 

Azokat az erőforrásokat aktiválja, gyógyítja, amikkel az életbe jöttél.  Kapcsolatba kerülsz gyökereiddel, amelyek az állítás után még inkább táplálni tudnak, ellátnak minden jóval. 

Ha egyszer jössz: rálátsz a helyzetre, és gyógyulni kezdesz. Rövid és hosszú távú hatásokat tapasztalsz.

Ami a tegnapi állítást illeti teljesen olyan érzésem volt mintha ott hagytam volna valami nagyon-nagy terhet… kb. 1 órával hamarabb értem haza pedig úgy jöttem mint máskor. (Ági)

Ha négyszer-ötször jössz: megoldódik, vagy legalább nagyban javul a hozott problémád. 

Most, hogy megint foglalkozom a Szinttel, tudatosodott néhány dolog bennem. Anyukámmal a házukban már egészen szépen működik a támogató nagymama-anya-unoka viszony. Meglepően jól működik:-). (Timi)

Ha egy-két évig, eleinte rendszeresen, majd szükség esetén néhány havonta eljössz: mélyreható változást élsz meg életminőségedben.

Mindenhol megvan az összecsengés és a sok közös szimbólum. És ahogy mindig is mondtad- minden folyamat beerese eltérő időt igényel és sok szinten hat 🙂. (Timi)

Energia lesz a dolgaidban, a még a támadások, problémák is, amik esetleg karmádból adódóan érnek, sorserővé változnak, és tovább tudsz majd lépni. 

Megnyílnak a jelenedben olyan terek, amik esetleg nem voltak tudatosak számodra: új emberek, új munkalehetőségek, akár hivatás, környezet lehetősége mutatkozik meg, s te képes leszel azt választani. 

Megtalálod szívedben a saját személyiséged blokkolt részeit, szeretetben látod a családodat, ahonnan származol, és azt a családot is, amit te teremtettél. Megtalálod sorsod karmikus gyökereit, és közösségedet, ahol számítanak rád. 

Lépésről lépésre változik az életed egy általad teremtett folyamat során, ami mindig más, személyesen a tiéd. 

Legintenzívebb tapasztalások, tudatosodások a saját állítás során várhatók, de képviselőként is rendre olyan szerepeket kapsz, melyek összecsengenek a saját történeteddel. A visszajelzések és a a saját tapasztalataim alapján is biztosíthatlak, hogy szinte ugyanolyan mély oldódást, gyógyulást érsz el akkor is, ha “csak” segítőként vagy jelen. 

Jelentkezés: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com.

További információ (kérlek, olvasd el!):http://bottyankatalina.blogspot.hu/2017/02/tajekoztato-szemelyisegintegracios.html

 

Szeretettel várlak:  Kati

 

 

Szeretettel várlak családállításra! 

Bottyán Katalin

személyiségintegrációs állításvezető

Regisztráció: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com

Csatlakozhatsz hozzám a Facebookon: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio

Olvashatsz más témájú cikkeket, nézegetheted a képeimet a másik blogomon: http://bottyankatalina.blogspot.hu/

Vagy követhetsz az Instagramon: https://www.instagram.com/csaladallitas/

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!