Gyógyításra, ezen belül állításvezetésre predesztinál egy bolygóhalmozódás a 4. házamban, a halak jegyében. Ennek jelentését keresve találtam rá eltűnt családtagjaimra, aztán az ő elfelejtett történeteikre. Ez az együttállás több aszteroidával és csillaggal horoszkópom szinte minden elemével kapcsolatban van. Ez a mély családi és személyes karma az, ami életem minden területére így kihat. A forrás titkai gyógyító erőket, inspirációt és kihívást kapva minden irányból egy percig sem engedik azt képzelni, hogy egyedül vagyok. Tudom fogadni a szentet és az igazat, elfogadom a természeteset, engedem lakni a szívemben. Megtanultam nem megijedni attól, amit az életben vagy az állítások során a mezőben látok, jelen tudok maradni akkor is, ha árnyékok közelítenek. Azt is tudom, hogy nem minden az, aminek látszik, és a rossz, az néha a szeretet rejtett alakja, és a sima felszín nemegyszer szörnyeket takar.
Mégis, mindennek alapja a szeretet szándéka a megnyilvánulásra, vagyis az élet.
Ez igazi csoda. Az élet teljessége, ígérete a dimenziókon túlról, az isteniből érkezik a teremtésbe, hatására kezdenek el szeretni, valóságot alkotni, élni a lények. Az élet eredendően a lehetőségek tárháza, a szépség és bőség egész-sége. Törekvés, ami áthatja és mozgásban tartja a mindenséget, egyszeri és folyamatos megnyilvánulás és változás. Varázslat, a művészet egy magasabb foka, ami összeilleszti a valóság darabkáit, utat épít a Mindentől a Semmihez és vissza is. Ringatózás és áramlás. Jelenlét. Az ősvizek, az ősóceán hullámai, a Szer Elemének csodája, az Anya, az Apa és a Gyermek eredeti élménye.
Ilyen a lélek tudatosságában az az élet, amit megvalósítani születünk.
Aztán itt, a 3 dimenzióban való megszületés után az anyag és a forma megmutatja, hogy van ennek egy véges, egyszerre csak egyféle nézete is, a választáson, kizáráson alapuló szilárdabb formája. Az idő és a megnyilvánulás megszűnik szabadon áramolni, lineáris, ok-okozati sorrendet és határt szab a megnyilvánulásnak. Egyszerre csak egy dolog választható, vagy kettő, vagy három, de sohasem a teljesség … Ez az ős-seb az, ami fáj az ikertestvér-történetekben is. A teljesség szabadon árasztott ajándékai most saját választásaink, korábbi tetteink, előző (karmikus) és minket körbevevő (családi, társadalmi) terünk valósága által kimérve és ütemezve érkeznek. Így alkotjuk meg magunkat és helyzetünket. “Ez az én vagyok” élménye a “vagyok, aki vagyok” élményével szemben. A teljesség helyett tapasztalt szűk-ség, mélyre ereszkedés élmény, a hiány érzete az, ami miatt az állításkérők érkezni szoktak.
Amibe fordítjuk az állítás során ezt a helyzetet, az a “mag-am vagyok” élménye abban az értelemben, hogy az állító egy fény-magot kap az aktuális helyzetben: az eredeti teljesség élményét az itt és mostban, amikor a rá ható erők, a feltárt történet szereplői szeretettel, mosolyogva és támogatóan néznek rá és ő megéli, hogy közéjük tartozik, általuk létezik. Ez egy helyzet, amikor az állító megéli egy földbe vetett mag hordozottság-tudatát. A keresett teljesség benne és őseiben, vagy szerveiben, vagy családtagjaiban, vagy elfelejtett személyiségrészeiben, de mindig a közösség tagjaiban együtt van jelen.
Szeretettel várlak családállításra!
Bottyán Katalin
személyiségintegrációs állításvezető
Regisztráció: szemelyisegintegracios.allitas@gmail.com
Csatlakozhatsz hozzám a Facebookon: https://www.facebook.com/csaladallitasesszemelyisegintegracio
Olvashatsz más témájú cikkeket, nézegetheted a képeimet a másik blogomon: http://bottyankatalina.blogspot.hu/
Vagy követhetsz az Instagramon: https://www.instagram.com/csaladallitas/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: