Családállítás & Személyiségintegráció

Mélység a felszín alatt. Állítások a Halak jegyében.

  Csodálatos megfigyelni, ahogy kialakul egy-egy állítói nap. A jelentkezések, ahogy egymástól függetlenül emberek rezonálnak egymásra. Megjelenik egyikük, egy számára éppen itt és most fontos témával, és sorra érkeznek a többiek. Titkos mélységekből indul el a hívás, és aki érintett, az jelzi is az érkezését. És mindez még nagyobb folyamatok tapasztalható része.  Február 24-25-én  például… Tovább »

Ősanyák tánca titok a mélyben

  Ősanyák tánca titok a mélyben. Örömük egység a szer elemében.  Fény fogadásával árad az élet Félelem, haláltól törik a történet:  Apa sebe miatt a táncuk leáll.  Gyermek boldogsága számukra is élet.  Választhatod  a mindenséget. (Bottyán Katalin)    Az első 2018-as családállítói napunkon erősen középpontba kerültek a női archetípusok, azaz, a bennünk élő női minőségek,… Tovább »

Várakozás, Advent, Karácsony, szeretet

​ Kedves Mindannyian!    A december 17-i állítói napon összegyűlt csoport bebizonyította, hogy a várakozás csendje egyúttal a belső munka, a transzformáció ideje is.    Előfordul, hogy az ünnepre készülődés és várakozás aranya mögött régi drámák, akár harcok dúlnak, törnek elő, és kérnek feloldozást.    Akit a hosszúra nyúló téli éjszakák csillagfénye vezet és azokban éber, az… Tovább »

I.sz. 1120 Japán – Éteri szerelem, köztünk a folyó, dalok szólnak majd rólunk

  Éteri szerelem Köztünk a folyó Dalok szólnak majd rólunk.    Férfi állító kér segítséget perzselő harag érzet és a szívcsakra alatti területek gyengesége, többféle testi-lelki tünet miatt. A beszélgetés során kiderült, hogy  hiányzik a föld elem – annak is a női, befogadó aspektusa sérült.    A minta állítás megerősíti ezt a benyomást, a tünetek… Tovább »

A személyiségintegrációs állítás terei

Az állítás tere speciális, pedig csak hétköznapi emberek találkoznak benne kézenfekvő igazságokkal.  Az állítás tere egy terem csupán, de mégis dimenziók nyílnak meg benne, ha szükséges, arra az időtartamra, amíg az állítás tart. Az állításvezető intuíciója és az izomteszt által adott válasz mutatja az útvonalat, jelzi az ajtókat, ahová benyitunk, és a speciális oldásokat megkapjuk…. Tovább »

Személyiségintegrációs állítói nap 2017. szeptember 9-án a Grál Házban

Ezen az állítói napon tovább rakosgatjuk életünk elemeit, emlékeinket, rendezgetjük, valóságunkat építgetjük ezen az állítói napon. A belső törzs nyomában keressük azokat, akikkel egy anyagból vagyunk gyúrva, akikkel egymásra ismerünk, de akikhez fájó történetek tapadnak, s akiket ezért elvesztettünk. Akikkel a találkozás örömteli, vagy nagyon fájdalmas is lehet. Mert megtörtént, hogy könnyebb volt nemet mondani… Tovább »

A belső törzs visszahívása: A bárány

Ági már több, mint egy éve (hosszabb – rövidebb kihagyásokkal) vesz részt az állítói napokon.  Most belső törzsének keresésére indul abból a meggondolásból, hogy ha bent összerendeződik a közösség, aminek ő fontos, megbecsült tagja, akkor kint is megtalálja azt.  Azokat a múltbeli történeteket keressük az állításban, amelyek során közösségeiben hasadás történt. Száműzetés, vagy fogadalom, ami… Tovább »

Személyiségintegrációs családállítás augusztus 12-én a Grál Házban

Szeretettel várlak 2017. augusztus 12-én 9.30-kor a Grál Házba személyiségintegrációs állítói napomra.  Amiben segíthet:  Önismeret, önfelvállalás, életcél megtalálása, hivatásba való állás, párkapcsolat gyógyítása, harmónia elérése. Mint a legtöbb módszer, ez is annyit eredményez számodra, amennyit belefektetsz, tehát készülj fel, de mégis, kicsit más.  Azokat az erőforrásokat aktiválja, gyógyítja, amikkel az életbe jöttél.  Kapcsolatba kerülsz gyökereiddel, amelyek az… Tovább »

A belső törzs visszahívása – bevezető

„Meg szeretném találni a törzsemet”  Az az élő közösség a törzs, ahol teljes jogú személy vagy, igényeidet figyelembe veszik, tudásodat értékelik, arra számítanak. Személyedre szükség van. Odatartozol. Te magad is tükrözöd, hordozod, megnyilvánítod a törzs értékrendjét. Személyedre szükség van. A belső törzs tudattalanban rejtőző, blokkolt, azaz, száműzetésben élő, valahol raboskodó, sérült, vagy haragvó, sértődött, elbizonytalanodott… Tovább »

Állítói nap 2017. július 15-én szombaton 9.30-kor a Grál Házban

Szeretettel várlak 2017. július 15-én 9.30-kor a Grál Házba (Budapest, Erzsébet krt. 58. I. emelet) személyiségintegrációs állítói napra.   A tapasztalt problémák, feltörő érzések, érzelmek mögött mélyebb emlékek rejlenek, amelyek magukra vonják a figyelmedet, kérik energiáidat. Ezek lehetnek régi traumák, rossz tapasztalatokból származó félelmek, szorongások, hitetlenség, akár betegség, vagy a vágyak nem teljesülése. Tegyünk – “ellene”… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!